Makszim Gorkij

Makszim Gorkij, oroszul Максим Горький (eredeti nevén Alekszej Makszimovics Peskov, Алексей Максимович Пе́шков) (Nyizsnyij Novgorod, 1868. március 28. – Moszkva mellett, 1936. június 18.) orosz író, drámaíró. Embert próbáló körülmények között nevelkedett, apja műbútorasztalos volt, korán meghalt, nagyapja nevelte fel. 1884-ben nem vették fel a kazanyi egyetemre, ezután gyalog járta be Oroszországot, még a cári rendőrség is felfigyelt rá. Gorkij 1892-ben megírta első művét, a Makar Csudra című elbeszélést. 1898-ban Karcolatok és elbeszélések címmel megjelent két kötetes alkotása, mellyel nagy feltűnést keltett. 1900 körül a Znanyije című folyóirat vezetője lett. 1905-ben részt vett a forradalomban, minek nyomán bebörtönözték, de gyorsan kiszabadult. 1905-1917 között a bolsevik párt tagja volt, s személyesen ismerte Lenint is. Néhány a cári rendszert bíráló írása, miatt a 1906-ban emigrált, előbb az Amerikai Egyesült Államokba, majd Capri szigetére utazott. Pár év múlva, 1913-ban azonban hazatérése után a Zvezda és a Pravda munkatársa lett, majd 1915-ben saját napilapot alapított, a Letoiszt. 1917-ben, az októberi fordulat alatt a Novaja Zsiznyben publikált. Szembefordult a bolsevik párttal, és korábbi barátjával, Leninnel. Lenint szemtől szemben bírálta, kifejtette, hogy sok tekintetben nem ért egyet módszereivel. Lenin viszont tisztelte benne a nemzetközi elismerést kivívó írót, és állami hivatalt adott a kezébe. Gorkij lett a vezetője annak az irodalmi központnak, amelyik azt a feladatot kapta, hogy a szovjet rendszer számára kívánatos európai és világirodalmat fordíttassa le oroszra. Gorkij teljes jóhiszeműséggel vállalta el a feladatot, az orosz nép kultúrájának egyetemes felemelkedését látva benne. Az irodalmi központ tevékenységét ő irányította, és döntő szava volt, az állami könyvkiadás külföldi irodalmat közvetítő területén, viszont nem volt hajlandó, hogy politikai szemszögből ítélje meg jó, vagy rossz egy mű. Rövid idő alatt egyebek közt Wells, Shaw, Anatole France, Romain Rolland kötetei kerültek a szovjet könyvesboltokba. Ugyanakkor bátorította a fiatal írókat költőket. Számtalan fiatal tehetséges író, költő kezdte pályáját ez alatt a rövid idő alatt, a Gorkij irányítása alatt álló irodalmi pezsgés idején. Tevékenysége mégis ellentmondásos volt. Iszaak Babelt például támogatta, nem engedte viszont kiadatni Andrej Platonov "Csevengur" című regényét, amivel az egyik legnagyobb tehetségű orosz író pályáját törte derékba. Gorkijt eleinte senki sem merte felelősségre vonni, bár szüntelen támadások között működött. Sőt a Lenin alapította szentpétervári "Tudósok háza" vezetőjévé is őt nevezték ki. Aztán amikor politikai dogma odáig terjedt, hogy a "Tudósok háza" néhány tagját a helyi bíróság agyonlövette, megírta nyílt levelét Leninhez, amelyben elvakultsággal, politikai dogmatizmussal vádolta meg, és az orosz nép szellemi értékeinek tudatos pusztításával. Ekkor ismét emigrációba kényszerült. Caprira ment. Összeveszett a bolsevikok több vezetőjével is, például Zinovjevvel. 1918 végére ismét a párt „szimpatizánsa” lett, a következő években „őfelsége ellenzéke” szerepét próbálta játszani, s néha még a Cseka által elfogott embereket is ki tudott szabadítani. Lenin ezért is javasolta neki, hogy menjen külföldre, kezeltesse magát. Gorkij 1921-ben tüdőbetegséget kapott, s ismét elhagyta a Szovjetuniót, Németországba, Csehországba, majd Olaszországba (Sorrento) utazott. Csupán hét év múlva, 1928-29-ben tett látogatást újra a Szovjetunióban. Lenin halála után kialakuló hatalmi harcot messziről - emigrációból - figyelte. Trockij és Sztálin párharcában Sztálinban bízott inkább a Lenini elveket továbbvivő Trockijjal szemben. Hazautazott, amikor is szemtanúja lehetett Sztálin győzelmének. Hónapokon keresztül utazott szovjet-Oroszországban és tapasztalnia kellett, hogy a lenini hagyományok, és a marxista doktrínák kedvéért még mindig szegénységben, nyomorban él az orosz nép, és nem ritka az éhhalál. Sztálin hűvös távolságtartással fogadta a neves orosz írót, aki feltárta azt amit tapasztalt. Sztálin válasza arra szorítkozott, hogy mindezt leírni nem szabad. Gorkij a parasztellenes parasztpolitikán felháborodva cikket írt az Izvesztyijá-ba, amely egymaga egy vádirat volt a sztálinizmus ellen - ám ugyanakkor kétszínűség is, hiszen maga Gorkij gyűlölte a parasztságot, a jövő letéteményesét kizárólag a munkásságban látta. Harmadszor is menekülnie kellett hazájából, ezúttal tüdőbajára hivatkozva tölti idejét Capriban. Sztálin megbocsátott, visszahívta, feladatokkal látta el. Gorkij újból visszatért 1931-ben, ezúttal végleg hazatérve ünnepelt íróvá vált otthon is. 1934-ben ő volt az I. Össz-Szövetségi Írókongresszus vezetője. Ő lett az Írószövetség első elnöke is. Tüdőbajban halt meg, de máig sokan vitatják, hogy természetes módon-e. Az általa csak 'Jagodkának' szólított Genrih Grigorjevics Jagoda vezette NKVD-t sejtik a halála mögött. Gorkij ugyanis újra külföldre akart menni, mert Kamenyevet közbenjárása ellenére sem engedték ki.