Viktor Pelevin

Viktor Pelevin
Viktor Olegovics Pelevin (oroszul: Виктор Олегович Пелевин) (Moszkva, 1962. november 22. – ) orosz író. 1989-ben végzett a Moszkvai Energetikai Főiskolán, majd a Gorkij Irodalmi főiskolára járt. 1987 óta ír, 1989-ben jelent meg először nyomtatásban. A következő három évben számos novelláját közölték folyóiratok és antológiák. 1992-ben jelent meg első novelláskötete, majd 1993-ban első kisregénye Omon Ré címmel, mely a szovjet űrkutatást ábrázolja groteszk módon. A kötetet egyből lefordították angol és német nyelvre (magyarul 2001-ben jelent meg). Nem csak hazájában, de világszerte hamar népszerű lett, 2000-ben a New Yorker Európa hat legjelentősebb fiatal írójaként emlegette. Viktor és Venyegyikt Jerofejev mellett a mai orosz irodalom „fenegyerekeként” emlegetik. Stílusa minden előítélettől mentes, szatirikus, groteszk; gyakran keveri a nyelvi rétegeket, bátran használ szlenget, káromkodásokat; jellemző rá az intertextuális áthallás; a modern rockzenétől a klasszikus kínai szerzőkig sokféle kultúrkört mozgósít. Művein többen felfedezni vélték a fantasztikum számos irányzatának hatását, korai írásaira a tudományos fantasztikum kedvelői figyeltek fel, mondták posztmodernnek, mágikus realistának, Gogol groteszk világához hasonlították, fantasyvel rokon vonásokat találtak bennük. Mindezek mellett a posztszovjet világ egyik leghatásosabb ábrázolójának tartják.

Más nyelveken