Bram Stoker

Bram Stoker
Abraham „Bram” Stoker (Dublin, 1847. november 8. – London, 1912. április 20.) ír író, a világ legismertebb horrorjának, a Drakula gróf válogatott rémtetteinek (1897) a szerzője. Abraham Stoker 1847-ben született Dublinban. Apja, William Stoker, a dublini vár tisztviselője volt, anyja, Charlotte Stoker pedig a szociális kérdések bajnoka. Stoker saját bevallása szerint hétéves koráig járni sem tudott. Bár hogy miben állt a betegsége, azt nem tudni. Szegénység közt nőtt fel egy olyan Írországban, amit még mindig kísértett az 1845-ös krumplivész. Szülei már kiskorában is sokra tartották az irodalmat és a könyveket. 1863-ban a dublini Trinity Collegeba került. Ekkorra betegségéből már teljesen kigyógyult. Az energikus fiatalember 190 centire nőtt és 80 kilót nyomott. A Trinityben két új tárgyat talált rajongásához: a költészetet és a színművészetet. Az iskola elvégzése után apja nyomdokaiba lépett, de 1878-ban megvált állásától, hogy Henry Irving impresszáriója lett. Nemcsak munkakapcsolat volt, hanem barátság. Irving ihlető volt, mentor és egyben egy ügy is, aminek Stoker az életét szentelhette. 1875-ben jelent meg első sikeres irodalmi alkotása: A végzet lánca. Stoker 1878-ban feleségül vette Florence Balcombet – aki korábban Oscar Wilde kedvese volt. A házaspár Londonba költözött, ahol az író Irvings Lyceum Színházánál menedzserként tevékenykedett. Az Irving mellett folytatott munka eredményeképpen a londoni „High Society” tagjává vált. Londoni pályafutása alatt ismerkedett meg Sir Arthur Conan Doyle-lal és George Bernard Shaw-val. Irving amerikai turnéi lehetővé tették, hogy példaképével, Walt Whitmannel találkozzon. A színházi munka mellett jutott ideje az írásra is. Ezekben az években íródott a Pillantás Amerikára(1886), és két regény: A kígyó útja(1890), és a Watter's Mou'zátony (1895) 1890-ben az író találkozott Vámbéry Ármin magyar professzorral, aki először mesélt neki a havasalföldi uralkodó, III. Vlad Tepes Drăculea legendájáról. E karakter nyomán hat évi kutatómunkával alkotta meg Stoker a vámpír figuráját. Habár hihetetlen, de Stoker sosem járt Kelet-Európában. A regény a négy fal közti kutatómunka iskolapéldája. Sokáig gondolkozott a cselekményen. Többek közt a British Libaryben és Whitby könyvtárában kutatott. 1897-ben megjelent a Drakula gróf válogatott rémtettei regény és osztatlan sikert aratott. A Drakula után több művet is írt többet közt regényeket és egy emlékezést Henry Irvingre, de ezek meg sem közelítették a Drakula későbbi sikerét. Bram Stoker 1912-ben végelgyengülésben (más források szerint szifiliszben) hunyt el Londonban.