François Rabelais

François Rabelais (Chinon, 1494 körül – Párizs, 1553. április 9.) pap és orvos a legnagyobb francia humanista reneszánsz író. Témáit, szókimondását, nyers realizmusát tekintve François Villon életművének örököse és folytatója. Szatirikus regényeiben, Gargantua és Pantagruel, éles gúnnyal ostorozta az álszenteskedést, a szellemi korlátoltságot, a tudományos nagyképűséget és a világi hatalom visszaéléseit. François Rabelais 1483-ban vagy 1494-ben a közép-franciaországi Chinon településen vagy annak közelében (La Devinière) a Loir-vidéken született jómódú birtokos családban, apja ügyvédként dolgozott. Rabelais először a Seuilly-apátságban, majd a távolabbi Angers-ban nevelkedett. Fontenay-le-Comte-ban, a ferences szerzetesek körében kedvelte meg a görög nyelvet, Hérodotoszt fordította latinra. 1520 körül görögül kezdett el levelezni a kor egyik legkiválóbb francia humanistájával Guillaume Budéval, akit mestereként tisztelt. Szellemi barátságot kötött másokkal is, Rotterdami Erasmus-szal, André Tiraqueau-val. A ferences szerzetesek eretneknek vélték Rabelais-t, elkobozták görög könyveit, ezért 1523-ban a ferenceseket elhagyva átlépett a bencés rendbe. A bencéseknél Rabelais mint titkár elkísérte püspökét Périgord- és Poitou-beli útjaira. Alkalma nyílt megismerni más vidékek és emberek szokásait, nyelvhasználatát. Beiratkozott a Poitiers-ben az ottani egyetem jogi fakultására, alaposan elsajátította a jogi szakzsargont, s később nagy tehetséggel alkalmazta szatíráiban. 36 éves korában, mint világi pap[1] orvostudományi tanulmányokat folytatott a Montpellier-i egyetemen, ahol egy kurzus keretében Hippokratész és Galénosz eredeti görög nyelvű szövegeit magyarázta, sőt régészettel és botanikával is foglalkozott. Jó hire volt Lyonban a latin nyelven kommentárokkal kiadott Hippokratesz aforízmák révén, megbíztak benne, 1532-ben kinevezték orvosnak a lyoni Hôtel-Dieu kórházba, orvosi hivatását kis megszakításokkal majdnem élete végéig gyakorolta.